days
:
hrs
:
min
:
sec

21 km

10,5 km

5 km

A Hatvani Félmaratonról

Hatvanban a futóversenyeknek több évtizedes múltja van. A hagyományos futófesztivál, duatlon és triatlonversenyeknek mindig nagy sikere volt helyi és országos szinten is.
6 éve jött az ötlet, hogy a hosszútáv szerelmesei helyi szinten kipróbálhatják magukat Hatvanban is, így az önkormányzat hagyományteremtő szándékkal 2016-ban megrendezte az I. Hatvani Félmaratont.

Azóta a verseny egyre népszerűbb, így 2023-ban már a VII. Hatvani Futófesztivál kerül megrendezésre.

Tervezett útvonal

Az útvonal a Vécsey utcáról induló rajtnál kezdődik, a Csaba utcán folytatódik. Egy gyors jobb és bal kanyar után a Köztársaság utcára fordulunk, amelynek végén egy kisebb emelkedő fog felvezetni a Zagyva-gátra.

Az útvonalon az 5km-en indulók a rajttól számított 2,5 km-nél a gáton található és felfestett fordító táblánál visszafordulnak, és ugyanezen az útvonalon befutnak a célba.

A 10,5km-en és félmaratonon indulók tovább folytatják útjukat a gáton, egészen a rajttól 5,25 km-re a gáton kihelyezett és felfestett fordítóig, ahol visszafordulnak és ugyanazon az útvonalon haladnak a befutó felé.

A 10,5 km-en indulók ezt követően befutnak a célba, a félmaratonra vállalkozók a rajt/célnál ismét fordulnak, majd megtesznek még 1 kört.

Az útvonalon több helyen is frissítő pontok lesznek felállítva.

versenyiroda

itt tudsz nevezni és a rajtcsomagot átvenni

orvosi támogatás

a mentőautónál azonnali elsősegélynyújtás lehetséges

frissítő stáb

víz, gyümölcs, izotóniás ital
A Rendezvény időrendje

9:00

rajtszámátvétel

A nevezett futók 9:00-tól 12:30-ig bármikor átvehetik a rajtcsomagot.

13.00

rajt

Az VII. Hatvani Félmaraton hivatalos rajtidőpontja. Mindhárom távon egyszerre történik a rajtoltatás.

15.30

díjátadás

A verseny hivatalos díjátadója a dobogón. Itt kerülnek kiosztásra a távonként első három helyezettnek járó serlegek, a legidősebb és legfiatalabb versenyzőnek járó serlegek, valamint támogatóink ajándékai.

Hatvani Futófesztivál és Félmaraton

Hatvani Félmaraton © 2024. Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató   |   Szponzori ajánlat